Léteznek-e még önkormányzatok?

Ha pénteken délelőtt a termelői piacon végigsétálva feltenném ezt a kérdést néhány embernek, többen tán melegebb éghajlatra küldenének, a segítőkészek pedig valami ilyesmit mondanának: „Persze, hogy léteznek! Látja itt mellettünk azt a nagy épületet? Az a törökbálinti önkormányzat!"

A mindennapok szóhasználatában az önkormányzat alatt többnyire ügyintézési helyet értünk, ahová ügyes-bajos dolgoinkkal fordulunk. Az önkormányzatok azonban nem csupán ügyintézési helyek, hanem jó esetben a helyi ügyekről történő döntés centrumai is.

A Helyi Önkormányzatok Európai Chartája így definiálja: „A helyi önkormányzás a helyi önkormányzatoknak azt a jogát és képességét jelenti, hogy – jogszabályi keretek között – a közügyek lényegi részét saját hatáskörükben szabályozzák és igazgatják a helyi lakosság érdekében."

Szabó Tamás, Szegvári Péter és Zongor Gábor „A magyar önkormányzatiság útja a helyi hatalomtól a szakadék széléig" (Gondolat Kiadó, 2025) tanulmánykötete ciklusról ciklusra haladva ismerteti a hazai önkormányzatok történetét.

A kötetet olvasva kirajzolódik előttünk, honnan indultak és meddig jutottak a helyi önkormányzatok, s miként váltak egyre inkább a pártpolitika színtereivé. A végbement erőteljes állami centralizáció következtében lényeges feladat- és hatásköröket veszítettek – például a közoktatás, az egészségügy, a védőnői szolgálat terén. A tendenciák azt vetítik előre, hogy az önkormányzatok egyre inkább „üzemeltetőkké" válnak.

Törökbálint esetében a szolidaritási hozzájárulás például 2019-ben 318 millió Ft volt, 2024-re 1,4 milliárdra nőtt, 2026-ban pedig várhatóan 1,85 milliárd Ft lesz.

Törökbálint az elmúlt évtizedekben látványos fejlődésen ment keresztül. Az Egyensúly Intézet adatalapú értékelése szerint az 5.001-15.000 lakosú kisvárosok között Törökbálint a második helyen áll. Fontos-e nekünk, hogy megőrizhessük és gyarapíthassuk közösen létrehozott értékeinket? Ha igen, akkor nem fordíthatunk hátat a közügyeknek!

– Kailinger Ildikó