Újabb megmérettetés a TuttoBicivel – Duatlon diákolimpia döntő Törökbálinton

A TuttoBici Sportegyesület fennállásának tizedik évfordulóján Duatlon diákolimpia országos döntőt rendez Törökbálinton. Az egyesület az ország egyik legnagyobb triatlonos közössége.

Újabb megmérettetés a TuttoBicivel – Duatlon diákolimpia döntő Törökbálinton

Törökbálint egyik büszkesége, a TuttoBici Sportegyesület. Török Dániel, a sportegyesület vezetője örömmel közölte a hírt, hogy idén – az egyesület fennállásának tizedik évfordulóján – Duatlon diákolimpia országos döntőt rendez városunkban a TuttoBici.

Az évek során az ország egyik legnagyobb triatlonos közösségévé nőtte ki magát a TuttoBici SE: ma már közel 140 utánpótláskorú gyermekkel és mintegy 80 felnőtt versenyzővel dolgoznak együtt. Négy edző segíti a mindennapjaikat.

„Az egyesületet az öcsémmel, Török Alfréddal (»Dusi«) vezetem: ő felel a szakmai munkáért, én pedig az egyesület működtetésével és szervezésével foglalkozom" – mesélte a vezető, akinek különösen közel áll a szívéhez az ovis triatlon csoport, ahol már a legkisebbek is játékos formában ismerkedhetnek meg a mozgással és a triatlon alapjaival.

A legkisebbek esetében nem az eredmény a fontos, hanem az élmény, a sikerélmény és az, hogy a gyerekek mosollyal az arcukon menjenek haza. A 2025-ös évben az ország 124 triatlon egyesülete közül a 10. helyen, az utánpótlás-neveléssel foglalkozó klubok között pedig az 5. helyen végzett a TuttoBici.

„A tavalyi sikeres duatlon versenyünk után idén is megrendezzük a versenyünket a Nádas-tó és környékén. Idén nőtt a rendezvény színvonala, ugyanis a duatlon diákolimpia országos döntőjét mi rendezzük Törökbálinton. Betétfutamként idén újra megrendezzük a korábbi nagyon sikeres óvodai és kisiskolás »futóverseny« betétfutamot. A legkisebbek is kipróbálhatják magukat a versenypálya egy szakaszán, amihez elég a helyszíni regisztráció. Nekik külön ajándékkal készülünk."

Nyáron sem tétlenkedik a szervezet: „Idén is megrendezzük egyhetes turnusokban a nyári napközis táborunkat, ez a nyári szünet első két hetére esik."

Az elnök elmondta, valamennyi generációra gondolnak. Az idősebb, akár még válogatott korú versenyzőik márciusban meleg égövi edzőtáborban vesznek részt, a tavaszi szünetben egy újabb felkészülési táborba utaznak. A TuttoBici SE büszke arra, hogy jó kapcsolatot ápol helyi oktatási intézményekkel, szívesen tesz eleget felkéréseknek, sportágnépszerűsítő programok, sportnapok szervezésében.